Így változtatta meg Elon Musk az ex-Twitter X-et
A világ leggazdagabb embere aktívan alakítja a platform működését.
Egy faji kérdésekre szakosodott pszichológus szerint a dolog hátterében a „strukturális rasszizmus” állhat.
Készült az Alapjogokért Központtal együttműködve, a Bolond lyukból cikksorozat részeként.
***
„Miért fehérítik ki a bőrt a szépségfilterek? Már tudjuk a választ” – olvasható a metro.co.uk hasábjain, amely többek között dr. Roberta Babb, faji kérdésekre szakosodott pszichológust idézi, aki szerint
a dolog hátterében a „strukturális rasszizmus” állhat.
„A szűrési folyamat egy olyan kép létrehozásáról szól, amely a szépség eurocentrikus definíciójával áll összhangban és eltünteti az individualizmushoz kapcsolódó szépséget” – idézi a portál a szakembert, aki szerint a filtereket használók egyfajta „szépségsablonnak” (– a szerk.) megfelelő arcot öltenek magukra.
A cikk kapcsán érdekesség, hogy még az írás is idéz egy tervezőt, aki a cikk által is említetthez hasonló AR-tervezőt (virtuális valóság), aki ilyen szűrőket készít. Carly Siciliano pedig rámutat: a szűrők tervezése során mindig meg van határozva a célközönség, de az elkészült filtereket még így is igyekeznek számos jellemző alapján tesztelni.
Valamint a szakember szerint noha például a Photoshop, vagy épp az Instagram szoftverjeibe is igyekeznek implementálni a világ szépségre vonatkozó sztenderdjeit, maradéktalanul senkit sem lehet kiszolgálni.
Az aktuális „trendek befolyásolják a dolgokat, de soha nem lesz olyan (filter – a szerk.), ami mindenkinek megfelelne, hiszen egy kicsit minden arc más”
– olvasható az írásban.
A cikk szerzője szerint a piac nagy szereplőinek ugyanakkor szabályozást kellene bevezetniük és a faji sokszínűséget is szem előtt tartava felül kellene vizsgálniuk a szűrőket.
A cikk által idézett pszichológus szerint addig, amíg nem történik meg, létfontosságú a szűrőket használók számára annak biztosítása, hogy „értékeljék és ünnepeljék faji, etnikai és kulturális hovatartozásukat”, valamint hogy „újragondolják a szépségről vagy a sikerről alkotott elképzeléseiket, hogy ne másoknak próbáljanak megfelelni”.